Skip to main content

Sajtónap 2022 (Holding): Alkalmazkodóképes: a Roto-csoport növeli a csoport forgalmát

Rottach-Egern / Leinfelden-Echterdingen – “A koronavírus-járvány kitörése óta eltelt két évben megmutatkozott, hogy a Roto-csoport az ismeretlen és nagy kihívásokat is önállóan tudja kezelni.“ Ezt a pozitív végkövetkeztetést vonta le Dr. Eckhard Keill, a Roto Frank Holding AG elnök vezérigazgatója, a 17. Nemzetközi Szakmai Sajtónapon. 15 ország újságírói követték az előadását a helyszínen vagy élő közvetítésben. Az elmúlt három évben a csoport forgalma kumuláltan éppen 30%-kal növekedett, folytatta az elnök. A nehéz időkben ez a nagyfokú fejlődés nem utolsósorban a nagyszámú új vevőnek köszönhető, akiket a csoport három divíziója a nevezett időszakban szerzett. Nyilvánvalóan megértették, hogy a nagyon ingadozó beszerzési- és eladási piacokon is meg kell felelni a vevőik szállítási megbízhatóság és termékminőség terén felmerülő legfontosabb igényeinek.

Kiváló teljesítmény

“A divíziók dolgozói a 2020 óta állandóan fokozódó kihívásokat hatékonyan és sikeresen oldották meg“, állítja Dr. Keill a visszatekintésében. „Ezért ma a Roto-csoportot rugalmas vállalatnak nevezném, és a divíziókat – jobban, mint valaha – a vevők megbízható partnereinek.“ A időközben világszerte mintegy 5.000 fősre nőtt csoport régóta nagyfokú rugalmasságról és teljesítőkészségről tett tanúbizonyságot. A 2021-es üzleti évet a Roto-csoport ezért is tudta 807 millió Euró nagyságú forgalmi rekorddal zárni. Optimistán kezdtük a 2022-es évet is, hogy aztán azt tapasztalhassuk, hogy elmaradt a beszerzési piacokon várt megnyugvás, és egy háború következtében nemcsak Európában jelentek meg az építőipart is veszélyeztető további kockázatok és nehézségek.

Az iparilag fejlett Németország a porondon

A „legkeményebb menet“-tel az elkövetkező hónapokban az európai nemzetgazdaságoknak, mindenekelőtt a németnek kell szembenéznie mindaddig, amíg a helyzet nem normalizálódik. „A Roto-csoport a forgalma nagyrészét Németországban bonyolítja.  Ennek megfelelően gondterhelten figyeljük azokat a politikai döntéseket, amelyek ártalmasak az ország és a benne élő emberek számára“, vezette be a világpolitikai és gazdasági helyzetre vonatkozó néhány személyes gondolatát Dr. Keill. Minden komoly gazdálkodó vállalat meg tud birkózni egy vagy két év gyenge eredményével. Mindenesetre nem annyira a Roto-csoportnak és az általa 2023-ban elérendő eredménynek szólnak az aggodalmai. „Az a fontosabb kérdés, hogy tényleg sor kerül-e a németországi ipari telephely hanyatlására, vele együtt pedig az ország jóllétének és a vásárlóerőnek tartós és tényleges romlására. Az a kérdés, hogy az EU gazdasága számára oly fontos ország maga alatt vágja-e azt a fát, amin a szociális állam nyugszik.“

Aggodalmak, félelmek és kilátások

A válságnak főként Németországban elterjedt „mindent elsöprő“ jelenségként történő megítéléséért Dr. Keill a politikai mulasztások mellett a „német lélek“ sajátosságát teszi felelőssé. „A fokozódó jólétben eltelt évek után  a mindig az abszolút biztonságra törekvő németeknek különösen nehezükre esik, hogy kilépjenek a komfortzónájukból és újra gondolják azt.“ A látásmód megváltoztatását a mindenható állam mítosza – amely minden állampolgár kényelmét képes garantálni – egyáltalán nem segíti elő. Még rejtély, hogy a háztartások hogyan fognak viselkedni a magas infláció és az elmaradó gazdasági növekedés idején. „Vajon a házfelújításon, az éttermi étkezéseken vagy a nyaralásokon spórolnak az emberek? Vajon a lakhatásukba fogják befektetni a megtakarításaikat vagy éppen ellenkezőleg, még többet fognak félretenni? Ha három szakértőt megkérdeznek, ötféle választ fognak kapni erre“, véli Dr. Keill.

A kereslet stabilizálódása várható

Becslése szerint az építőelemek divíziója a jövőben is hasznot fog húzni az embereknek abból az igényéből, hogy a lakásaik energiahatékonyságán mielőbb javítsanak. Habár 2023-ra az újépítésű ingatlanok piacán Európában, Amerikában és Ázsiában is egyformán hanyatlást jósolnak, mindez nem jelenti azt, hogy az szükségszerűen maga után vonja az építőelemek iránti kereslet drámai mértékű visszaesését. Középtávon a nyílászárók gyártói világszerte bízhatnak a „házak“ iránti tartósan magas keresletben, ami csak akkor fog véget érni, ha az épületek állományát energetikailag felújítják, és elegendő kiegészítő lakóhelyiséget építenek. „Tehát egy távoli, nagyon távoli jövőről beszélünk.“

Kötelező rugalmasság

Ezért a Roto-csoport három divíziója továbbra is optimista. A 2022 második felére várt kereslet-visszaesés mindkét nagy divízió esetében „pontosan“ júliusban kezdődött. A kereskedelem és a nagy gyártók azóta a raktárkészleteiket lecsökkentik a járvány kitörése előtti szintre. Az mindenesetre tény, hogy: világszerte a lehető leggyorsabban tovább kell építkezni. Ez egyúttal szociális kérdés is. „Az építőipar az elkövetkező években is elő fogja mozdítani a kiegészítő, modern lakóhelyiség iránti nagyfokú keresletet.“ A Roto alapanyagraktárai mindenesetre továbbra is tele vannak, hogy a divíziók a vevői igényekre rugalmasan tudjanak reagálni.

Egyre nagyobb szakemberhiány

A Roto Frank Professional Services GmbH szolgáltatási divíziótól Dr. Keill a 2023-as üzleti évben különösen jó  üzleti forgalmat vár. A jó állapotban lévő, régi nyílászárók „újjáélesztése“ vasalatok és tömítések felújítása révén vonzó megoldás, tekintettel az energiaárak robbanásszerű emelkedésére, ha magas kamatok akadályozzák az épületburkolatok átfogó fejlesztését, beleértve az ablakcserét. A nyílászárók területén várható növekvő keresletre legjobban a Roto-csoport legfiatalabb divízója készült fel, nem utolsósorban a további vállalatok felvásárlásának, és azoknak a „Service Friends“ hálózatába való integrálásának köszönhetően.

További felvásárlások terve

A Roto-csoport divíziói a jövőben is növekedést fognak elérni a stratégiai átvételek révén is. „Vállalatok  mint pl. a Deventer-csoport integrálása a németországi, lengyelországi és hollandiai telephelyeivel vagy a brazil Fermaxé erősítették a Roto-csoportot és annak piaci helyzetét az adott országban. Ezért továbbra is nemzetközi szinten keresünk olyan vállalatokat, amelyek illenek a profilunkba.“

Végül Dr. Keill még egyszer kitért a politika és a gazdaság összjátékára a közeljövő komplex válsághelyzetére tekintettel, amelyet sajnos nem tudunk teljesen figyelmen kívül hagyni. A sikeres gazdasági társaságokat rendszerint mutatószámok, azaz tények alapján irányítják és értékelik. Ezzel szemben a politika napjainkban – sokkal inkább, mint néhány évvel ezelőtt – fontos döntéseket bizonyos ideológiák szellemében hoz meg. Egyre növekvő mértékű elidegenedés figyelhető meg a gazdaság és a politika között. Ennek az elidegenedésnek a következményeit az állampolgárok viselik, mert fontos választási lehetőségek elmaradnak, és a gyors megoldások lehetetlenné válnak.

Az aktuális kihívások azonban nagyon összetettek, és sokkal könnyebb leküzdeni őket a gazdaság és a politika bizalmi alapú együttműködésével. Különösen azt a képességet kell „trenírozni“, hogy rugalmasan, mégis megfontoltan reagáljunk a változó feltételekre. „Embereket és szervezeteket, azaz egy egész társadalmat arra hangolni, hogy okosan és optimistán álljon a nagy kihívások elé, most sokkal inkább szükséges, mint valaha“, zárta Dr. Keill az előadását.