Rólunk

Az úttörőtől a piacvezetőig

A mi sikertörténetünk is - éppen úgy, mint sok más piaci résztvevőét - egy kiemelkedő egyéniség nevével kezdődik: Wilhelm Frank.
 
Ő az ötletével – az első ipari keretek között gyártott bukó-nyíló vasalat 1935-ben – igazi úttörővé vált. A cégünk alapítója egy zseniális sváb feltaláló volt. Az ő és családja irányítása által a Roto Leinfelden-Echterdingen-i központtal az egyszemélyes kisüzemből világcég lett.

Rajta kívül Elfriede O. Frank – alapítónk felesége – is fontos szerepet vállalt cégünk életében. Az ő hathatós közreműködése és pozitív kisugárzása is jelentősen hatott cégünk jelenkori arculatára.

A Roto lassan felnőtt. Állhatatosan, fúziók és hektikus akciók nélkül. Tradíció és haladás, nálunk összhangban van egymással.

A széles termékpalettájával a Roto évtizedk óta mindig egy lépéssel a versenytársai előtt jár. Hogy lehetséges ez? Mivel az innováció a vérünkben van.

 A kényelmes épületek szolgálatában

Több mint 75 éve már, hogy Wilhelm Frank feltalált egy terméket, amely addig teljesen ismeretlen volt, és amely nélkül a mai életünket már nem tudnánk elképzelni. Ez a termék pedig az ablakokhoz alkalmazható bukó-nyíló vasalat.

Ez a termék lehetővé tette, hogy az ablakokat ne csak nyitni lehessen, hanem buktatni is és az így létre jövő nyíláson keresztül szellőztetni.

Ez csak egy apró, de praktikus találmány volt csak? Nem, annál sokkal több: része egy nagy feltalálói folyamatnak és egy vállalatcsoport születésének pillanata, mely napjainkban technológiai kompetenciájával messze kitűnik a versenytársai közül.

Milyenek lesznek a jövő ablakai és ajtajai? Mik a felhasználók elvárásai a nyílászárókkal szemben? A Roto alkalmazottai folyamatosan ezekre a kérdésekre keresik a válaszokat és az általuk fejlesztett termékek is ebbe az irányba mutatnak

.

Map Locations

Roto Division FTT

      Roto Division DST